Sajtóközlemény

Elítéljük és nyugtalanítónak tartjuk a bankok állami átvételét

2015. február 16.
A Polgári Konzervatív Párt szerint aggodalomra ad okot az állam növekvő tulajdonszerzése a magyarországi bankokban. A nacionalista érveléssel szemben a bankok állami kézben történő koncentrálása, majd várhatóan a Fidesz-körüli oligarcháknak való átjátszása káros, mert mérhetetlenül megerősíti egy szűk politikai és üzleti csoport befolyását a társadalomban.

E szűk, érdekazonos körnek egyre szélesebb rálátása alakul ki a magyar lakosság számlaforgalmára, tudhat majd minden egyes banki ügyfél fogyasztási, lakás- és egyéb hiteléről és betétjéről — azaz az életlehetőségeiről, a vásárlási szokásairól, és végső soron mindegyikünk magánéletéről. Ez a szűk politikai és üzleti kör egyetlen céghez, a Fideszhez lesz becsatornázva. A Fidesz országos és „helyi rátekintéssel rendelkező” pártvezetői, polgármesterei, és a velük adott esetben kooperáló bankvezetők kezében olyan hatalom koncentrálódik majd, amelyet éppen úgy felhasználhat természetes személyek, mint üzleti érdekek és vállalatok ellen. E gazdasági köldökzsinóron keresztül a magyarok szabadsága, hogy úgy éljék az életüket, ahogy nekik tetszik, és olyan politikai véleményük legyen, amilyen nekik tetszik, gyakorlatilag megszűnik.

Nyomatékosan felhívjuk a társadalom figyelmét arra, hogy ez a folyamat a szabadságra és a demokrácia leselkedő legnagyobb veszély az utóbbi 25 évben!

Csatlakozz!

Csak veled lehetséges a változás.

Minden önkéntes munkára, tudásra szükségünk van: ha úgy érzed, hozzá tudnál járulni a közös munkához, írj nekünk!

Jelentkezem

Kövess!

Tudj meg még több részletet a PKP álláspontjáról

Támogass!

Kérjük, támogasd a munkánkat adományoddal!

Számlaszámunk:
10918001-00000074-87840006

A közlemény rovatban tüntesd fel: Támogatás.