Erőteljes szervezetfejlesztésbe fogunk

Beszéd

2015. március 7.

Kedves Barátaim!

Azzal harangoztam be ezt a mai beszédet, hogy ajánlok egy eljárást, amellyel megerősödhetnek, és politikai hatalomra tehetnek szert a mai pártokkal kritikus polgárok. Ezek a honfitársaink többségben vannak a mai Magyarországon, de részint megosztottak, részint nincsenek eszközeik az akaratuk kifejezésére, vagy egyenesen reménytelennek és fölöslegesnek ítélik a harcot.

Remélem, a beszéd végére a reményt vesztettek is meggondolják magukat — akár itt a helyszínen, akár majd a beszédről készült videót nézve otthon. De először is vegyük számba, miért szállunk harcba.

Ma úgy gondolom, ez az utolsó alkalom, hogy nyilvánosan az elmúlt 25 évvel foglalkozom. Egyre kevésbé érdekelnek az időszak részletei azon túl, amit átéltem, és megtudtam eddig a pillanatig. Arról is lebeszélnék mindenkit, hogy ebből a korszakból próbáljon erőt meríteni a jövőnk formálásához. Nem akarok köztetek egységet létrehozni azzal kapcsolatban, ami történt.

Azzal kapcsolatban szeretnék, aminek történnie kell.

Megengedem, lehetnek különbségek a nemzeti radikálisok, a polgári jobboldal, a nagyvárosi liberálisok, a baloldali honfitársaink, vagy éppen a politikától távol lévő százezrek között az elmúlt 25 értékelésében, de ez részletkérdés ahhoz képest, hogy mind jobban, értékesebben, emberibb módon szeretnénk élni.

Kedves Barátaim!

Mindannyian egyet fogunk érteni abban, hogy EZ a mi hazánk. Nem Anglia, nem Németország az. Ugyanakkor, mint ilyen — a mienk. Nem a hatalmaskodó keveseké. És ami a lényeg: ez a HAZÁNK, nem árokpart, nem tolvajok tanyája, nem egy kupleráj. Rendet kell tenni benne. Ha mi nem gondoskodunk róla, nem tekintjük annak, ami — az egyetlen hazánknak, ahol a legnagyobb eséllyel tudunk boldogan élni —, nem gondoskodik róla senki más.

A társadalmat rabul ejtő, és hosszú időre alávetni igyekvő politikai kaszt nem GONDOSKODIK az országról, hanem elszívja az erőforrásait.

Addig teheti, amíg a valódi gazda magához nem tér a kómájából.

Az a politikai rendszer, amely lehetővé tette egy ilyen politikai kaszt kitermelődését, nyilvánvalóan nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket — ezért ezt a politikai rendszert nem csak bírálni kell, hanem meg is kell változtatni. Erről is fogok ma beszélni, és javasolni fogom a liberális demokrácia átgondolását, kiegészítését, visszafordítását az eredeti küldetéséhez.

Magyarországról a sajátunkként gondoskodni a jó élet részeként. Röviden, ezért vagyunk ma is itt.

Különösnek tartom, hogy MI, akik — noha elmehetnénk — mégis itt maradunk ebben az országban, mert az életünkben valamilyen okból mással nem pótolható értékforrásnak tartjuk, éppen mi nem gondoskodunk jobban róla. Egyfelől összekötjük a saját személyes életünket az országgal, másfelől nem foglalkozunk azzal, amivel az életünket összekötöttük.

Az életünk láncának ez a megszakadt, toldozott-foldozott volta figyelmeztetés arra vonatkozóan, hogy valami nincs rendben. Az, hogy nem veszünk tudomást a saját döntéseink és a nemzet állapota közötti szoros összefüggésekről, megnehezíti a méltányos rend kialakítását, de egyre sürgetőbbé teszi azt.

Vannak, akik ezt a rendet a piactól várnák, mondván a jogállami körülmények között működtetett szabadságjogok és a jogállam meghozzák majd a gyümölcsüket a jó rend és a viszonylagos elégedettség formájában. Én nem így vélem. A jogállam, a szabadság és a jó rend mindenekelőtt emberi, sőt közösségi képességek, a létrehozásuk, de főként a működtetésük személyes és közösségi képességeket kíván, nagy tömegben, megbízhatóan.

A liberális demokráciánk 2010-ig azt bizonyította, hogy ezek az emberi képességek nem jöttek létre nagy tömegben. Noha az intézményrendszerünk megfelelő volt, a szabadságnak nem volt olyan hátországa sem a társadalomban, sem a politikai rendszerben, mely a jogállamot és a piacot a társadalom érdekében tudta volna működtetni. Tombolt a korrupció, a politikai hozzá nem értés és politikai kaszt belterjes szócséplése, hódított a korlátozott, gyakran színvonaltalan nyilvánosság, megakasztotta az életet az erkölcstelen, rossz kormányzás, a bürokrácia, az államias érdekű jogrendszer, és a nemzet kiszolgáltatottá vált a gazdasági erőközpontoknak. Nem véletlen, hogy a liberális demokrácia legitimitása megroggyant, majd az egész rendszer összecsuklott 2010 után. Hogy így mondjam, volt oka összecsuklani.

Az Orbán-rezsim ugyanakkor bebizonyította, hogy az állami alávetettség még veszélyesebb az üres liberális jogállamnál. A társadalom kára lényegesen nagyobb akkor, ha megengedi, hogy államára rátelepedjen egy élősködő réteg, mint akkor, nem tud mi kezdeni az államával. De egyik sem kívánatos. Én arra próbállak rábeszélni titeket, hogy hozzunk létre olyan politikai rendszert, amely az egyes embereket szolgálja, amelyben az államnak nagyon precízen körülírt feladatai vannak, de ebben a korlátozott formájában az államot minden polgára közel érzi magához, a sajátjának tekinti, értéknek tartja a jogrendjét, és közösségi eszköznek az erőforrásait.

Röviden, olyan politikai rendszert, amelyben megvannak a képességeink és az lehetőségeink ahhoz, hogy egyfelől védekezzünk az államunktól (ezt adta volna meg a liberális demokrácia, ha jól működik), másfelől viszont meg is védjük az államunkat, ha kell.

Hogy kiktől? Természetesen a saját politikusainktól.

Barátaim! Honfitársaim!

Az államhoz való hozzáállásunkban két közösségi képességre kell tehát szert tenni: egyfelől a vele szembeni védekezés képességére, másfelől az állam megvédésének képességére. Hiába próbáljuk magunkat megvédeni, ha nem tudjuk megvédeni egyúttal az államot is attól, hogy politikusok és elvbarátaik martalékává váljon, akik az állam erejét önmaguk gazdagítására használják, visszaélnek az erőforrásaival és hatalmával.

A hagyományos jogállami felfogás szerint a fékeknek és ellensúlyoknak az államszervezeten belül kell érvényesülniük. Az egyik hatalmi ág ellenőrizze a másikat, és így tovább keresztbe kasul. Ez valóban nagyon fontos. De látjuk, hogy nem elég. Ha a hatalmi ágak egyensúlyát nem egészíti ki az állam egészével szembeni aktív társadalmi erő, akkor elég megkaparintani az állam egészét ahhoz, hogy a társadalom tehetetlenné váljon. Ezt történt az utóbbi öt évben.

Az Orbán-kormány egyik első intézkedése a népszavazásoknak és népi kezdeményezéseknek a lényeges döntéseket érintő eltörlése, az önkormányzatiság megszüntetése, és a civil társadalom és szervezeteinek láncra fűzése volt. Egyedüli eszközként Tóbiás József és Rogán Antal parlamenti interpellációi maradtak a bajai tűzoltó, a hajdúhadházi vállalkozó és a győri óvónő számára, ha valami nem tetszik nekik a kormánypolitikában. Megértem, ha nem teljesen nyugodtak. Annak ellenére sem nyugodtak, hogy a köztelevízió híradóját nézik, és bármelyik irányban már csak egy macskaugrásra van tőlük egy stadion.

Az államszervezettel szemben tehát meg kell szervezni a társadalmat is. Ha mármost a társadalomban lévő egyetlen aktív szervezőerő a pártoké, ráadásul korrupt pártoké, az egyet jelent azzal, hogy a társadalom reménye tovább csökken az állammal szembeni védekezésre. Ez volt Orbán Viktornak is célja a polgári körök létrehozásával, amelyeket azonban ott hagyott, amint hatalomra segítették. Orbán Viktor természetesen nem diktátor. Ha az lenne, a polgári körök szerepe ma sokkal nagyobb lenne az országban, folyamatosan szerveznék a Fidesz hátországát, hogy a társadalomnak esélye se legyen az önszerveződésre. De a Fidesz lusta hozzáállása a társadalomszervezéshez, láttuk, meghozta az eredményét Veszprémben is.

Kubatov listáit legyőzték Orbán lustái, a talpasokat az audisok, a remélt szavazóik otthon maradtak, vagy már nem is a szavazóik. A lusta pártból valójában ismét telefonos párt lett, mint volt a kezdet kezdetén, vagy azután még öt évvel is, amikor a Fidesznek csak annyi embere volt, hogy a pártirodákban éppen kezeljék a telefont. Az, hogy telefonos párt, csak azért nem látszik, mert még elég sokan sündörögnek körülötte a korrupció morzsáit lesve, de már elenyészően kevesen vannak, akik hinnének a Fidesz valamikori küldetésében, akik lelkesedésből, önzetlenül, a kalandot és a győzelmet keresve állnának mellette. Az Orbán-rendszert szervezeti értelemben is a korrupció tartja fent, az eszméi száradt kórók, meghaltak.

Hadd nyissak egy zárójelet. Bár a miniszterelnök láthatóan úgy képzeli, hogy személyes hitele és karizmája okán 180 fokos fordulatokkal lavírozhat az illiberalizmus és a polgári Magyarország között, és közben a családja gazdagodása sem tűnik fel senkinek, hadd óvjam őt a valóságérzékelésének szűkösségétől. Azt hiheti, hogy a cinizmusa nem zavarja leginkább éppen a fiatalokat, akik eszmékre és bizony felemelő példákra vágynak, akik a pénzt a helyén kezelik, és pontosan felismerik, ha valaki nemzetről papol és közben a saját zsebére gondol — nos, téved, nem véletlenül hagyják ott a fiatalok a Fideszt. Erről a miniszterelnökről már pontosan tudja mindenki, hogy kicsoda és mennyit ér — csak még megkímélik őt a rossz hírektől, de már nem tiszteletből, és nem is félelemből, hanem csak mert a környezete addig akar lopni, ameddig csak lehet. És erre az ő fennmaradása a garancia.

Az, hogy a miniszterelnök béna kacsa, mégis először a saját hívei mondták ki róla az utóbbi hónapok időközi választásain — egyelőre még csak magukban vagy a lábukkal szavazva. Tudniillik nem tették be a lábukat a szavazófülkékbe. Erre a kormányfő válasza először az volt, hogy széles kedvében pálinkás jó reggelt kívánt — ez esetben — a veszprémieknek, tegnap viszont már azt mondta, a veszprémiek azt várják, hogy harcoljon jobban a kormány.

Hadd ábrándítsam ki a miniszterelnököt: a veszprémiek még magyarul gondolkodnak és beszélnek, nem a Balog miniszter által utasításba adott újmagyar nyelven, amelyben, tudjuk, a stadion szó nem ismert, a korrupció pedig valami ilyesmit jelenthet: saját lábukra állítani a gyerekeket — különösen offshore cégek, földek és kikötők közpénzen való vagy jutányos megvételével és a magántulajdonukba adásával. És közben lehetőleg felháborodva erkölcsről papolni.

Ez egy ilyen bonyolult szótár, a Balog miniszteré. Amit viszont a magyar ember — így a veszprémi ember is — velejéig korrupt kormányzás alatt ért, arra — így egymást közt szólva, akik értünk magyarul — nem a harcosabb kormányzás a válasz, hanem — a kormány lemondása. Ami a magyar közjog szerint a kormányfő lemondásával valósul meg. Zárójel bezárva.

Szögezzük le: Orbán mégis azért uralkodhat, mert miközben lassan oszlik a homály, nincs, aki eszközöket adjon ellenében a társadalomnak. A kisebbség a többség megosztottsága és bizonytalanságai révén játszhatja el az összességet.

Mától ez másképp lesz.

Az ún. baloldal megosztott, számos jel mutat arra, hogy vezetői egy része a Fidesz fizetési listáján is ott van — hadd tekintsek el most a felsorolásuktól, mert kifutnék az időből —, a társadalom intézményrendszere és önszerveződő képessége gyenge, a polgárok fásultak, lemondóak, túlélő módba kapcsoltak. Én egy viszonylag fájdalommentes megoldást ajánlok erőink összeszedésére.

De még előtte arról, mi lenne ennek a célja, mi az a rendszer, amit ki kell alakítani?

Egy héttel ezelőtt említettem, hogy ha egy jól berendezett társadalmat próbálunk meg körülírni, akkor jó megközelítésnek tűnik, ha a szabadság méltányos rendjét keressük benne. Nem a szabadnak nevezett — de valójában erős érdekekkel és hatalmi erőközpontokkal terhelt — piacot, és nem a túlméretezett államot. És a legkevésbé sem egy vezért és a politikai családját. A szabadság méltányos rendje az az együttélési mód, amely mindenkinek megadja a lehetőséget önmaga értékeinek kibontakoztatására. Az államot és a piacot ennek a szempontnak kell átjárnia.

Nem az államból kiindulva kell eljutnunk a polgárhoz, hanem fordítva. A polgárokhoz kell szabnunk az államot.

A méltányos rendünkben a beadott személyes értékek, tehetség, áldozat, adó határozzák meg az államtól várható javakat. A személyes képességeknek és akaratnak megfelelő közáldozatot (akár adó, akár fizetett munka, akár önkéntes munka formájában) a közösség az államon keresztül viszontszolgálataival ellensúlyozza.

Ahhoz, hogy ez így lehessen, az államot meg kell védeni a politikusi visszaélésektől. Ennek legjobb kerete a polgári demokrácia.

A polgári demokrácia abban az értelemben több mint a liberális demokrácia, hogy a szabadság méltányos rendjét támogatja — nem a magyarok többsége számára értelmezhetetlen és érdektelen jogok elidegenedett rendszerét.

Nem üres csigahéj, amelyben valaha lakott valami, de ma már a kutya sem emlékszik rá, micsoda. A polgári demokrácia nem engedi meg, hogy az állam a társadalom fölébe kerekedjen, nem engedi meg, hogy az állam gyarmatosítsa a társadalmat, elejét veszi annak, hogy a politikai társadalomból kiszakadó elit ellenőrizetlenül költse és magánosítsa a közösségi forrásokat, közpénzeket, tervszerűen rombolja a közerkölcsöt, mesterséges ellentétek gerjesztésével manipulálja a közvéleményt, megossza a társadalmat, visszaéljen a joggal és a törvénnyel — mert a polgári demokráciában az emberek élete az úr.

A polgári demokrácia ereje a következő hármasságból táplálkozik: a civilizáció erkölcséből, a széles autonómiákkal kiegészített plurális jogállamból és a részvételből. Ha az erkölcs, a jog és a részvétel közül bármelyik elesik, a demokrácia megrendül, a ragadozó elszabadul, a politikai kaszt zöld utat kap önös vágyainak kiélése felé. Szakasztott, mint most.

A polgári demokrácia ereje a nemzetben és az autonómiákban van, nem az állami vezetők gazdasági és politikai erejében, amelyet valamiért éppen a társadalommal szemben szeretnek bevetni. A miniszterelnök a saját erejét előszeretettel helyettesíti be a nemzet erejének a helyébe, ezért egy cseppet sem véletlen, hogy mióta hatalmon van, a nemzet csak fonnyad.

Honfitársaim! Polgárok!

Mármost ennek a beszédemnek a lényege, ahova most jutottam el, az, hogy számba vegyük, hogyan juthat hatalomra a demokráciának és a politikai gyakorlatnak a javasolt felfogása ebben a barátságtalan környezetben. A környezet barátságtalan — egyesek talán ellenségesnek is mondanák a helyemben — abból a szempontból, hogy a politikai elitnek nyilvánvalóan nem érdeke a mai autokrácia felszámolása, és ebbe az elitbe sajnos bele kell értenünk az ellenzék tekintélyes részét is; barátságtalan a környezet abból a szempontból, hogy a nyilvánosság hagyományos csatornái nem alkalmasak a társadalomszervezésre; és barátságtalan abból a szempontból, hogy a társadalom nem reménykedik egy ilyen fordulatban, hiszen nem lát maga körül semmilyen erre mutató, szerethető kezdeményezést. Most egy ilyen kezdeményezéssel szeretnék élni.

Ez a mi hazánk. Ideje visszafoglalnunk. Hogyan lehetséges ez?

Mindjárt az elején leszögezem, hogy bár egy párt nevében szólalok fel, a szervezést jobb híján végezzük mi. Mint korábban mondtam, nem ideális, hogy pártok szervezik a társadalmat, még akkor sem az, ha ez egy új párt, és én előbb kötöm fel magam a mestergerendára, minthogy eláruljam az eszményeimet és a közbizalmat. De akkor is átmenetinek kell tekinteni ezt a társadalmi kezdeményezést, és a mi pártunknak — ha hatalomra jut ennek eredményeként, vagy később — minden erejével azon kell lennie, hogy elég erőforrás biztosításával talpra állítsa a független civiltársadalmat — nem elsősorban a civil szervezetekre gondolok itt —, felszabadítsa a társadalmat az állam gyarmatosítása alól, és általában csökkentse az állam hatalmát.

De ez van most, azzal kell főzni, amik vagyunk. Pénzünk nincs — ebben az emberek többségéhez hasonlítunk —, nincs heti bármennyi óránk a közrádióban, Kálmán Olgával, vagy a HírTv-ben, ahol rendszeresen nagy igényű ajánlásokat tudnánk tenni mások életmódjára vonatkozóan, és mivel ez mind nincs, a nyilvánosságunkat is magunknak kell megszerveznünk. Egyetlen előnyünk, hogy többségben vannak azok, akikhez szólhatunk. És ha többség egyszer megmozdul, az látható lesz mindenki számára.

Olyan eszközt kell választanunk, amelyik (1) olcsó, (2) nem jelent kockázatot azoknak, akik élnek vele, mert a működése kívülről láthatatlan és az emberi bizalmon alapul, de (3) ennek ellenére szisztematikus (rendszeres), megbízható, és folyamatosan erősödő, azaz elég erős gyűrűt tud létrehozni a Fidesz-világ körül, hogy azt megroppantsa.

Ez az eszköz ismert a közösségi típusú piaci hálózatok világából, a gazdasági környezetben MLM-nek hívják, ami magyarul többszintű marketinget, többszintű piacszerzést jelent, a leghelyesebb azonban közösségi piacszerzésnek hívni, mert olyan vállalatok szokták alkalmazni, amelyek a személyes kapcsolatokat és a bizalmat tartják a legfontosabbnak a termékeik terjesztésében. Ezt a közösségi piacszerzést kell végrehajtanunk most a politikai közegben, úgy, hogy közben magunk hozzuk létre a közösségünket az elégedetlen egyének és kis csoportok tömegeiből. Ezek az egyének és kis csoportok ránk várnak. Meg kell dolgozni azért, hogy egyáltalán tudjanak rólunk, de érdemes. Ha már tudni fognak rólunk, azt is tudni fogják, hogy jót akarunk.

A politikai közösségünk olyan lesz, mint egy fa. A törzséből, amely mi vagyunk itt, a téren, ágak, majd az ágakból újabb ágak fognak kifejlődni, azokból gallyak és rügyek, amelyek végül egyre nagyobb koronát fognak képezni. Az ország fája, hogy így nevezzem azon az elven alapul, hogy feltesszük, mindenkinek van három ismerőse, akikkel bizalmasan szót tud váltani a kezdeményezésünkkel kapcsolatban, legyenek ezek rokonok, jó barátok, közeli munkatársak, szomszédok, az utcában lakó ismerősök, a boltos, akit mindennap látunk, a postás, akit jól ismerünk, az ételfutár, a villanyórás, a vízvezetékszerelő, bárki, akiben megbízunk, illetve bárki, akivel nem félünk szóba hozni egy ilyen dolgot.

Ezekkel az ismerősökkel — szám szerint hárommal — mindenki létrehozza a politikai közösségünk kis csoportját. Ahogy a fa esetében az ágak, ezek az ismerősök is akkor teljesítik be a küldetésüket, ha újabb három ismerősüknek tudják tovább adni az üzenetet, de természetes őket már csak ő ismeri. Így senki sem kockáztatja, hogy a kezdeményezésben való részvétele kitudódik — csak az ismeri, aki őt felkérte, plusz csak az a három, akit ő felkér. Bárkiből kihajt három ág, de azt már nem tudja, hogy az ő ágaiból ki fog kihajtani.

Ez biztosítja a tágabb közösség összefüggőségét, de bizalmasságát is, mert senki sem ismer mást a közösségben, csak azt, akiben megbízik, aki egyébként is az élete része.

De! Életbevágó, hogy a fának egyik ága se sorvadjon el, magyarul a három leágazása mindenkinek mindig meglegyen.

Barátaim!

Ezt a gyakorlatban nagyon egyszerűen fogjuk tudni biztosítani. Én minden hónapban egyszer el fogok küldeni egy email üzenetet, és benne egy rövid videót azoknak, akik itt a téren az email címükkel, vagy a honlapunkon (nagyon egyszerű, pkp.hu) feliratkoznak. Ezek lesznek az én személyes kapcsolataim, és ezeknek kell további három ismerőst szerezni, azaz három ágat fejleszteni. A videót elküldöm nekik, ebben a havi videóban kifejezetten a közösségünkhöz fogok szólni. Ezt a videót kell továbbküldeni emailben ahhoz a három ismerőshöz, akikkel kapcsolatot hoztak léte az Ország Fája érdekében, akiknek aztán szintén tovább kell küldeni a videót a saját három ismerősüknek, és így tovább.

A videó küldésével az is a cél, hogy az, aki megkapja, tudja, hogy feladata van vele. De ha megkapja, és nem tudja három további barátjának, ismerősének kollégájának továbbküldeni, mert valaki közülük már elveszítette az érdeklődését, vagy bármi történt vele, ami miatt már nem tud szerepet vállalni az Ország Fájában, akkor ezt pótolni kell. A Fa törvénye, hogy az elszáradt, leesett ágat pótolni kell, új hajtást kell növelni, új ismerőst kell szerezni. Az Ország Fája szerint is három a magyar igazság. Ha csak két ismerősödről tudod, hogy tovább küldte a videót, akkor szerezned kell egy harmadikat, különben a lombkorona egy része nem fejlődik ki. Fontos tehát, hogy legyen három ismerősöd, akinek továbbküldöd, de még ennél is fontosabb, hogy a három ismerősöd is továbbküldje utána.

Összefoglalva, ha mindenki folyamatosan biztosítani tudja, hogy meg legyen a három aktív kapcsolata, leágazása, akkor csak 10 — csak 10! — szintet kell behoznunk a rendszerbe ahhoz, hogy egy ember végeredményben 60 ezer tagot, ágat tudjon növeszteni! Gondoljuk el, 1 ember 60 ezer másikat tud megszólítani közvetett módon! Mármost, ha ezt itt a téren el tudjuk kezdeni 100-an, az 6 millió magyar ember! Nyilván lesznek olyanok, akiknek nincsen emailjük, nyilván lesznek átfedések, lesznek olyanok, akik kiállnak, akiknek ága letörik az Ország Fájáról, de ha csak a 6 milliós politika közösségünk felét érjük el és tartjuk a kezdeményezésünk körül, az már 3 millió honfitársunk, akik mást, akik jobbat akarnak, mint a mai nemzetsorvasztó rezsim és korrupt, tehetetlen ellenzéke!

A videó mellett mindig pontos összegzést adok arra, hogyan tudjuk fenntartani a láncot. Arra, hogyan figyeljünk a leágazásaink ténylegesen élő voltára. Az emailes elérhetőség minden kapcsolat esetében azért fontos, hogy a videókat rendszeresen meg tudja kapni, és a lehető legnagyobb hatékonysággal fenn tudjuk tartani a fa növekedését.

De ezzel még nem áll meg a kezdeményezés. Én vállalom, hogy ahol a szerveződés megindul egy ág több leágazásában lévő magyarok személyes találkozójára, és összegyűlik harminc magyar ember egy beszélgetéshez, személyesen odamegyek, és egy garantáltan jót fogunk beszélgetni a további teendőinkről. Ez lehet nyilvános beszéd, mint most, vagy nem nyilvános, zárt helyen. A beszélgetésekre nekem és a pártunk további tagjainak is szükségük van, hogy pontosan tudjuk, hogy látják a világot Somogyban, Hajdú-Biharban, Nógrádban, Vasban, vagy Budapesten, a II. kerületben.

Aztán: várjuk kezdeményezők jelentkezését, akik mindettől függetlenül helyi pártszervezeteket alapítanának. Nem kiábrándult politikusokat várunk, hanem helyi polgárokat.

Mindenki bármikor írhat a jelzett ügyekben a honlapon keresztül, vagy egy külön email címre: ez pedig azorszagfaja@gmail.com . A fa nyilvánvaló jelkép is az esetünkben: élő, organikus, közös forrásból táplálkozik, mindegyik ága és virága más, de olyan, amelyeknek összefonódik az életük.

Ezen kívül én rendszeresen fogok beszédeket hirdetni előbb Budapesten és a nagyobb városokban, majd remélhetően egyre kisebb településeken is, ahogy nő az érdeklődés irántunk. Minden ötletet szívesen veszünk az ismertségünk növelésével kapcsolatban, mindenkinek válaszolunk, aki ír, és minden javaslatot megfontolunk.

Ami a konkrét politikai programunkat illeti, több mindenről fogok beszélni egy hét múlva, e beszédsorozat befejező részében. Meglátjuk majd, milyen alapvető intézkedéseket kell hoznunk ahhoz, hogy a március idusa minél hamarabb valóban ünnep lehessen számunkra. Addig nem nyugodhatunk, amíg Petőfi, Kossuth, Széchenyi, Bem és Klapka ünneplése nem a szabadság valóságára utal a hétköznapjainkban, addig nem nyugodhatunk, amíg a szabadság ünnepe nem az életünket fogja ünnepelni.

Most pedig kérek mindenkit, hogy aki az ország fájának elültetésében részt kíván venni, és el akarja velem kezdeni a mozgalmunkat, vállalja, hogy három további olyan ismerőst szerez, aki hajlandó szintén három továbbival foglalkozni, az iratkozzon fel itt a mellettem lévő asztalnál, vagy ha itt nem, küldjön emailt a honlapon keresztül vagy az ismert email címre: azorszagfaja@gmail.com.

Nagyon köszönöm mindenki érdeklődését, a jelenlétét, a támogatását. Három ember! Aztán három millió! Aztán kormányt alakítunk, és megcsináljuk végre az országunkat olyannak, amilyennek a magyarok országának lennie kell. Mivel a demokrácia logikája olyan, hogy pusztán civil mozgalmon keresztül, ha mégoly sokan vesznek is részt benne, nem lehet kormányozni, ezért — ahogy korábban említettem — a pártnak kell átmenetileg ellátni a társadalom megszervezését. A Polgári Konzervatív Párt azonban az állam ellensúlyozásának és a társadalom, az autonómiák és a személyes szabadság növelésére jött létre, ezért garanciája annak, hogy ezt a most indított mozgalmat sem a saját hatalmának felépítésére fogja használni, hanem éppen ellenkezőleg: a jelenleg rendkívül koncentrált, egyszemélyessé tett hatalmat visszaadja az embereknek, ahogy egy szabad társadalomban dukál. És az államot csak arra használja, amire a kisebb szerveződések nem képesek.

Ebben a pillanatban ennél jobbat nem tudok kitalálni. Ez a legnagyobb esélyünk most a politikai kaszt letörésére. Tartsatok velem ebben, és ha kellően következetesek, kitartóak vagyunk, és fenn tudjuk tartani és tovább tudjuk növelni a bizalmat magunk iránt, felül fogunk kerekedni, és vissza fogjuk szerezni az országunkat!

Ez nem álom, hanem valóság. Korábban azt volt a jelszó, merjünk nagyot álmodni — és miközben mi aludtunk, kilopták alólunk az országunkat. Én most azt mondom, ideje felébrednünk!

Csatlakozz!

Csak veled lehetséges a változás.

Minden önkéntes munkára, tudásra szükségünk van: ha úgy érzed, hozzá tudnál járulni a közös munkához, írj nekünk!

Jelentkezem

Kövess!

Tudj meg még több részletet a PKP álláspontjáról

Támogass!

Kérjük, támogasd a munkánkat adományoddal!

Számlaszámunk:
10918001-00000074-87840006

A közlemény rovatban tüntesd fel: Támogatás.